AIDS Elleni Világnap december 1.

December elsejét 1988-ban, az AIDS elleni küzdelem jegyében a WHO nyilvánította egészségügyi világnappá. A HIV fertőzés az immunrendszer betegsége, mely során a vírusfertőzés következtében fokozatosan leépül az immunrendszer, így a legsúlyosabb stádiumban a beteg szervezetét megtámadó opportunista fertőzések, tumorok vezetnek a beteg halálához. A HIV-vírus leggyakrabban nemi úton, illetve vér és vérkészítmények útján terjed, de az anya a gyermekét a várandósság, a szülés és a szoptatás során is megfertőzheti. Megkapható továbbá  vérátömlesztéssel, ha a donort nem szűrik, illetve a vérkészítményt  nem kezelik. Kockázatot hordoz az egészségügyben dolgozóknál az éles eszköz vagy tű okozta sérülés, illetve az intravénás kábítószer-használók közti tű- vagy fecskendőcsere is.

Mai ismereteink szerint nincs egyetlen olyan gyógyszer sem, amellyel tökéletesen hatékony lenne. A kombinált antiretroviralis kezelések eredményeképp viszont a betegség évekig kordában tartható. 

Kórházi ellátást a Dél-pesti Centrumkórház nyújt. A diagnosztizált HIV betegek gondozását, illetve a másodlagos, azaz a vírusfertőzés által kiváltott szövődmények (pl. fertőzések) kezelését az országos lefedettséggel elérhető infektológiai szakmakódú ellátóhelyek végzik.

A HIV-fertőzés megelőzésében elsődleges a tudatos szexuális magatartás. Együttlétkor mindig használjon óvszert, gyakori partnerváltás esetén pedig javasolt részt venni rendszeres szűrővizsgálaton. A HIV-szűrés térítésmentesen vehető igénybe a bőr- és nemibeteggondozó intézetekben, valamint a kormányhivatalok és a Nemzeti Népegészségügyi Központ HIV/AIDS  tanácsadójában.

Ma már elérhető ún. pre-expozíciós profilaxis (PrEP) naponta szedhető tabletta formájában azon személyek számára, akiknek nagy az esélye a HIV-fertőzésre. Ezt a gyógyszert infektológus szakorvos írhatja fel előzetes kivizsgálás után. Ha HIV-fertőzött egyén testváladékaival került kapcsolatba, lehetőség van poszt-expozíciós profilaxis alkalmazására 72 órán belül.

A fentieken kívül fontos odafigyelni az egyéb fertőzési módok megelőzésére is, mellyel nemcsak a HIV, de egyéb betegségek (pl. hepatitis C-vírus) is terjedhetnek:

  • Ha intravénás droghasználó, tűt, fecskendőt ne osszon meg másokkal.
  • Olyan helyen csináltasson csak tetoválást, piercinget, ahol az eszközök sterilek.

Forrás: https://egeszsegvonal.gov.hu/h/603-hiv-fertozes-es-aids.html

Scroll to Top