Gyerekkori cukorbetegség

Dr. Keresztúri Imre háziorvos

pályázat
A gyerekkori cukorbetegség

A gyerekkori cukorbetegség Dr. Keresztúri Imre háziorvos

Az elhízás népbetegség a felnőtt lakosság közel 60-70 % át érinti, gyermekkorban jelentkező elhízások ugyanúgy sőt százalékosan meredekebben emelkednek. Magyarországon jelenleg 60% körüli.

A probléma hossztávú népegészségügyi, valamint a felnövekvő generáció szempontjából társadalmi problémát jelez amely rendkívül súlyos mivel a krónikus betegségek száma jelentősen megemelkedik.

Leegyszerűsítve jelentős eltérés van a szervezetbe bevitt és lebontott kalória mennyiség között.

Táplálkozási szokások megváltoztak túl esszük magunkat.

Megváltozott az ételek összetétele/  bőséges a szénhidrát bevitel, előre elkészített ételek,sok tartósító szer a gyors éttermi láncok létrejötte.

A leg fontosabb egyike a szomjúság oltására is cukrozott édesítő, italokat használunk ami plusz kalória, és nem a Vizet.

A gyermekeknél az elhízás azért is nagyon veszélyes mivel a növekedés miatt a zsírsejtek száma is növekszik amit aztán felnőtt korban –etetni kell . Akinek több van az eleve többet eszik.

Másik lényeges tényező a mozgás kultúra megváltozása, sok gyermek nem a szabadba játszik, foci,biciklizés bújócska, hanem ül a gép előtt és ott játszik .A legtöbben még közben esznek is és felesleges értelmetlen információkkal terhelik magukat .Annyi kalóriát vigyünk be amennyit elégetünk vagy a gyermek fejlődéséhez kell.

Kis százalékban lehetnek betegségek következményei de ez orvosi probléma ezt kezelik.

Lehet genetikai eredetű örökölte a családjába valakitől.

Viszont a legtöbb az előzőekből adódó ok.

Rendkívül fontos a családi háttér is mivel a gyermek leutánozza a  szülőt, vagy sportos család a gyermek ezt látja, vagy az evés nyújt örömöt, és a gyermek is ilyen lesz.                             

Rövid és hosszú távú következmények.

Mozgásszervi panaszok boka, térd csípő, gerinc.

Fiatalkori magas vérnyomás, szív és érrendszeri betegségek.

Emésztési zavarok, anyagcsere betegségek

Cukorbetegség

Az egyik legfontosabb talán a psychés tünetek amely sokszor a gyerek teljes életkorára kihat.

Néhány példát említenék: depresszió , önértékelési zavarok,kevés a siker élménye, szeretet hiány / pl. testvére születik,szülei elválnak új kapcsolatokat alakítanak ki .Baráti kapcsolat felbomlik az élet valamint az iskolai stressz helyzetet nem tudja kezelni./ Az evéssel kompenzál főleg az édességek kerülnek előtérbe, szerotonin termelés megnő és ez a boldogság hormon és a gyerek szeretve érzi magát és a szeretet az evéssel kapcsolódik össze. Vágyik utána és ez az éhségérzet túlzott megjelenéséhez vezet, ha ételt lát már éhes vagy ha rágondol éhség érzete jelentkezik és felesleges kalóriákkal terhelí túl a szervezetét.

Így az életminőség rendkívüli mértékben romlik, a következmény a felnőtt kori életvitel jelentősen beszűkül.

Feltétlenül kell beszélni a fiatal nő szervezetére hogyan hat a kövérség. Laikusan hormon zavarnak mondják de alapvetően peteérési zavarról van szó ennek összes következményével, felnőtt korban pedig a meddőség egyik fő oka lehet, valamint a rákos megbetegedésekben is jelentős oki szerepe van.

Mik a megoldási stratégiák.

A betegségekhez köthető esetekben természetesen folyamatos orvosi kezelés és ellenőrzés

A genetikai öröklött esetekben a család szerepe elengedhetetlen átgondolt étkezési szokások célszerű dietetikust bevonni

a testmozgást célszerüsiteni nem elég az iskolai testnevelés feltétlen szükség van szabadidős vagy versenyszerű sport tevékenységre is.

A terhelésnek megfelelően kell beállítani ésszerűen az étrendet, mert a gyerek az nem kis felnőtt,ő még testileg minőségi változáson megy át fejlődik.

Ha szükséges kell a mentális segítség is psychológus ,psychiáter

Az egész családnak át kell alakítani az életmódját, a családi összetartást kell erősíteni, a gyerek felé a megértést,az oda figyelést ,a segítő készséget  a szeretet vezérelje a családi légkört.

Az iskolával való megfelelő kapcsolat kialakítása lehetőleg a stressz helyzetek kerülését, vagy annak ésszerű megnyugtató kezelését.

A baráti kapcsolatokat úgy kell irányítani, hogy örömöt nyújtson és ne stresszt produkáljon .A gyereknek örömöt jelentsenek a baráti kapcsolatai kívánja a társaival való együtt töltött időt lelki nyugalmat adjon neki ennek az a jelentősége, hogy majd felnőttként a társadalomba sikeresen fog beilleszkedni .Az életbe nem mint krónikus beteg indul ennek összes következményével hanem mint sikeres fiatal és így válik sikeres felnőtté boldog apává, vagy anyává.

Budapest,2020.06.01.

Scroll to Top