Kullancsveszély!!!

Kedves Olvasóink!

Az enyhe tél miatt az élősködők nagyobb számban átteleltek, így sajnos a kirándulásokon vagy a szabadban tartózkodások során egyre többen tapasztalhatjuk, hogy bizony vannak kullancsok bőven, amik ellen védekeznünk kell.   A legijesztőbb kullancs okozta betegség ellen már jó ideje létezik vakcina, mivel azonban a vérszívót legtöbbször észrevesszük, és eltávolítjuk, a tünetek megjelenésekor már nem gondolunk a korábbi csípésre. Ezért is van nagy jelentősége a megelőzésnek, és az is fontos, hogy ne feledkezzük meg a házi kedvenceinkről, hiszen ők is súlyos fertőzésnek vannak kitéve.

 

A védekezés fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmeteket a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ anyagával.

A kullancsokat lehet utálni vagy akár félni is tőlük, azonban egyvalami tilos: félvállról venni őket, mint veszélyforrást, mert ezen alattomos élősködők csípése súlyos betegségek kialakulásával járhat. Miután az utóbbi évek enyhe teleit lazán átvészelték, szinte már napfürdőznek is, minden bokorban ott lapulhatnak – és lapulnak is, várva az áldozataikra. Hazánkban mintegy negyven faja él, ennek körülbelül az egynegyede jelent veszélyt az emberre is. A kullancscsípések következményei között számolnunk kell az agyvelőgyulladással, Lyme-kórral és a Q-lázzal, valamint az errichiózissal is. A WHO jelentése nyomán pedig Jakab Ferenc virológus figyelmeztetett a kullancscsípés útján terjedő, és a harminc százalékos halálozási aránnyal bíró krími-kongói vérzéses láz veszélyére is. Az agyvelőgyulladás ellen védekezhetünk oltással, a Lyme-kórral viszont annak kialakulása során kell megküzdenünk. Tehát kismillió okunk van arra, hogy minimalizáljuk a kullancscsípés kockázatát, ezért fogadjátok meg a képen látható tanácsainkat! 

Forrás:

Semmelweis Egészségfejlesztési Központ

Scroll to Top