Kullancsveszély!

Ez a tél sem volt túl hideg, így nem ritkította meg a kullancspopulációt. Ezért az idén sem számíthatunk arra, hogy kevesebb vérszívóval találkozhatunk a kirándulásaink során.

A kullancs tavasszal és ősszel támad leginkább, csak azért okoz nyáron több megbetegedést, mert akkor lényegesen több időt töltünk a természetben. A kullancsok, még a nagyon hideg telet is képesek átvészelni, mivel az anyagcseréjük teljes mértékben lecsökken, egyfajta téli álomba merülnek, és az avarban túlélhetik a leghidegebb időszakokat. Az idő melegedésével azonban újra aktivizálódnak. A kullancs rendkívül lassan mozog, a közhiedelemmel ellentétben nem ugrik rá az áldozatára, hanem a fűszálak, bokrok ágainak végén vár az alkalomra, majd karmos lábaival akad bele az ember ruhájába vagy az állatok szőrébe. A legtöbb vérszívót az avar és a dús erdei aljnövényzet rejti.

Hazánkban a kullancsnak mindegy negyven faja él, ennek körülbelül az egynegyede jelent veszélyt az emberre is.

A köztudatban leginkább a kullancsenkefalitisz vírus (az agyvelőgyulladás okozója) és a Lyme-kór jelenik meg legtöbbszőr a kullancs csípés következményeként, ám egy ideje a Q-láz, és az errichiózis is előfordul, mint kullancs által terjesztett betegség. Sajnálatosan hazánkban a közelmúltban feltűnt új kullancsfaj a krími-kongói vérzéses láz vírusát is terjesztheti. Az agyvelőgyulladás ellen védekezhetünk oltással, a Lyme-kórral viszont annak kialakulása során kell felvennünk a harcot.

Fentiek miatt hatékony védekezés ajánlott, de a szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy a boltokban kapható sprayk vagy riasztó karperecek nem nyújtanak 100%-os biztonságot. Nagyon fontos, hazaérkezéskor a ruhákat levenni és átnézni magunkat, nincs-e bennünk vérszívó, és ez nem csak kirándulást követően, hanem a kerti munka befejezésével is javasolt.

Ugyanis, ha még aznap eltávolítjuk a kullancsot, a kórokozó bejutására nincs esély. Ha netán erre csak másnap kerül sor, legyünk figyelmesek a csípés helyére. Az 1-2 centis piros elváltozás esetében még nem kell Lyme-kórra gondolni, de ha ez már 4-5 centinél nagyobb, növekszik és vándorol, mindenképp orvoshoz kell fordulni.

Gondolni kell a házi kedvencekre is, védelmük egész évben szükséges és fontos, mivel a kullancs csípés különösen a kutyákra lehet veszélyes, a babéziosis az állat számára halálos kór lehet, ezért ajánlott alkalmanként, vagy a kirándulást követően őket is átnézni.

Későbbiekben még szó lesz a védekezés eszközeiről és arról is mire figyeljünk, ha már megtörtént a baj, hogyan ismerjük fel a tüneteket.

Forrás:

 http://kullancsveszely.hu/

Scroll to Top