Sportválasztó: foci

Kovacsik Judit mentálhigiénés szakember

pályázat
Kedves Nézőink! Kedves EFI Követők!
Szeretnénk egy új témakört a figyelmükbe ajánlani „ Sportválasztó” címmel. Adásainkban a sport megszerettetése mellett, a sportágkiválasztásban is igyekszünk segítséget nyújtani a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az adások, a program lényege, hogy felkeresünk olyan sporttal foglalkozó szakembereket, egyesületeket, amelyek a járás településein működnek és elérhetők az érdeklődők számára. Szeretnénk minél több pozitív információt, tapasztalatot átadni az egyes sportágakról, hogy az érdeklődők élményeket kapjanak, és csatlakozzanak egy-egy sportághoz, megismerve annak kihívásait, szépségét és egészségükre gyakorolt hatását.
A lehetőség nem csak a gyerekeknek adott, hanem a tinédzsereknek, felnőtteknek, sőt a nyugdíjasoknak is, hiszen a sportolást nem lehet sem túl korán, sem túl későn elkezdeni!
Mai adásunkban Sándor Pál Pali bácsi labdarúgóedzővel beszélgetünk. és Sándor Pál, Pali bácsi labdarúgóedző, több mint 25 éve tanítja és szeretteti meg a labdarúgást Monoron, most pedig Monorierdőn a gyerekekkel. Az összes gyermek, aki ovis vagy kisiskolás korban kezdett el focizni, az mind az ő keze alatt nevelkedett.
Scroll to Top